Kezdőlap

Csongrád-Csanád Vármegye Közgyűlésének rendes ülése 2023. március 17-én

Csongrád-Csanád Vármegye Közgyűlésének rendes ülése 2023. március 17-én

A közgyűlés ülésének napirendjeként a Vármegye közrendjének és közbiztonságának alakulásáról tartott beszámolót Dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány.

Képgaléria megtekintése

Beszédében elmondta, hogy a vármegye bűnügyi és közbiztonsági helyzete továbbra is kiegyensúlyozott és szélsőségektől mentes. A közrend és közbiztonság, valamint a határvédelem terén elért eredmények a közreműködők és a megerősítő erők hatékony, közös szolgálatellátásával valósultak meg. A főkapitány kijelentette, hogy a 2022. év továbbra is az illegális migráció elleni küzdelem éve volt, melyhez a technikai feltételek mellett a személyi állomány áldozatos munkájára is szükség volt. Felhívta a figyelmet, arra a negatív tapasztalatra, hogy a migránsok egyre erőszakosabbá válnak, rendszeresnek mondhatók az államhatár védelmét ellátó rendőrök és katonák elleni támadások.

A közbiztonsági helyzet értékelésekor elhangzott, hogy a vármegyében az elkövetés helyszíne szerint regisztrált bűncselekmények száma 2022-ben az előző évhez képest 5,4 %-kal 4840-ről 5100-ra nőtt, mely az elmúlt öt év átlagát tekintve a második legalacsonyabb adat. Vármegyénkben 16 településen 10-nél kevesebb, míg egy településen egyetlen bűncselekményt sem regisztráltak.

A jogsértések 33,2 %-át közterületen követték el, ezek között kiemelkedően emelkedett az embercsempészés.

A lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló 14 kiemelten kezelt bűncselekmények száma szintén növekedett, azonban a legsúlyosabb, élet elleni bűncselekmény, az emberölések száma 11-ről 8-ra csökkent.

A rongálás bűntettek száma 151-ről 314-re emelkedett, melynek okai között elsősorban az államhatáron, az illegális migrációval összefüggésbe hozható, jellemzően szolgálati gépjárművek és határzár megrongálásával elkövetett bűncselekmények voltak.

A beszámoló tartalmazta a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos helyzetet, melyre elmondható, hogy a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 6,8 %-kal emelkedett, a halálos baleseteké 29,4 %-kal nőtt, 26 személy veszítette életét. 11 olyan közlekedési baleset volt, mely illegális migrációval közvetlenül kapcsolatba hozható.

A CSCSVRMFK határrendészeti tevékenységét a határrendészetre, és a határátkelőhelyekre nehezedő migrációs nyomás határozta meg. A tiltott határátlépést elkövetők száma 32,1 %-kal csökkent, melynek eredményességéhez hozzájárult, hogy a szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédek a határőrizet első vonalában 87976 főt akadályoztak meg abban, hogy jogszerűtlenül Magyarország területére lépjenek, ez 408,6 %-os növekedés. A vármegye határátkelő helyein a személyforgalom 14987297 főre, míg a járműforgalom 5508338-ra emelkedett.

A főkapitány tájékoztatást adott a közbiztonság érdekében tett intézkedésekkel kapcsolatban, majd megköszönte kollégáinak, a körzeti megbízottaknak, és a polgárőrségnek a munkáját. Egyebekben a Vármegye Önkormányzatának 2022. évi költségvetési rendeletének, valamint SZMSZ-ének módosítása, illetve vármegye Integrált Területi Programja 2021-2027 3.0 került megtárgyalásra.

Önkormányzati hírek

Közmeghallgatás

  • 2024. december 13. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2024. november 22. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2024. október 22. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. október 11. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. október 10. 11:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. szeptember 6. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. július 3. 15:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. június 17. 18:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. június 12. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. június 10. 16:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.