Kezdőlap

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat Csongrád-Csanád Megye Tortája Verseny Eredményhirdetés

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat Csongrád-Csanád Megye Tortája Verseny Eredményhirdetés

Megtaláltuk Csongrád-Csanád Megye Tortáját!

2022. március 30-án az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartott rendezvényünkön ismerhette a nagyközönség a Csongrád-Csanád Megye Tortája verseny győztesét. A nyertes torta készítője büszkén viselheti és hirdetheti, hogy a cukrászdájában készült 2022-ben, az első Csongrád-Csanád Megye Tortája.

Képgaléria megtekintése

A verseny második fordulóját a Magyarország Tortája verseny már jól bevált tematikája alapján bonyolítottuk le, mely az első ilyen verseny a megyék történetében.

A döntőbe jutott cukrászok a Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskola cukrászműhelyében készítették el alkotásaikat.

A hat főből álló zsűri az elkészült tortákat az első fordulóhoz hasonlóan a kóstolás után pontozta és figyelembe vette a munkafolyamatok közben mutatott aktivitást, és szakmaiságot is.

A Csongrád-Csanád Megye Tortája verseny végeredménye:

Negyedik helyen végzett és a szakmai zsűri különdíját kapta az Aranyhomok torta, Nóll-Uhrner Mónika-Monka Meseboltja – Szeged. A torta készítőjét és segítő csapattagját a Magyar Cukrász Ipartestület különdíjként meghívta egy szakmai Work-Shop-ra.

A Hagymás álom fantázianevű torta készítői állhattak fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, és nyerték el a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés különdíját is, a legjobb innovációért. A tortát készítette: Lawal Papp Zsófia–Papp Cukrászda –Makó

A második helyezett torta a Homoki Kabakos lett, készítői Szőke Alexandra és Boros Zoltán, akik a Szőke Cukrászdát és Horváth Vivient képviselték, aki akadályoztatása miatt nem tudott részt venni a versenyen. Ennek ellenére a második fordulóban igazi csapatmunkát láthattunk tőlük.

Az első alkalommal meghirdetett, Csongrád-Csanád Megye Tortája verseny győztese a Csanád Vezér Csemegéje nevet kapta.

Megalkotója Gyuris László a Virág Cukrászda tulajdonosa, aki az első fordulót követően – megfogadva a szakmai zsűri tanácsait– a cukrászda főcukrászával együtt készítette el a győztes tortát.

A nyertes torta receptjét és elkészítési technológiáját – a versenykiírásban meghatározott feltételekkel – megyénk cukrászdái is megkaphatják, hiszen az identitás erősítése mellett az volt a cél, hogy a megye minden cukrászdájában meg lehessen vásárolni ezt a különlegességet.

Köszönet a verseny zsűritagjainak, és szakmai együttműködő partnerének a Magyar Cukrász Ipartestületnek a szakmai támogatásáért, külön köszönet Erdélyi Balázsnak, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnökének.

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Katona-Lázár Mária

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Önkormányzati hírek

Közmeghallgatás

  • 2024. december 13. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2024. november 22. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Rendkívüli közgyűlés

  • 2024. október 22. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Közgyűlés

  • 2024. október 11. 10:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. október 10. 11:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Közgyűlés

  • 2024. szeptember 6. 9:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Vármegyeháza, 1. emeleti közösségi tér

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. július 3. 15:30
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. június 17. 18:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. június 12. 14:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Területi Választási Bizottság ülése

  • 2024. június 10. 16:00
  • Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Belvedere ház, Jegyzői iroda

Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár


Kapcsolat
Copyright © 2021. Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzati Hivatal. Minden jog fenntartva.