Egy halálraítélt szövegében olvastam: művelt, tehát veszélyes – mondta Melocco Miklós, aki szerint 1956 után nem maradt más dolga a magyar embernek, minthogy tanuljon. A második alkalommal is telt ház volt a SZEGEDma Klubban.
Az első előadás után csütörtökön egy hasonlóan érdekes estével folytatódott a SZEGEDma Klub, ahol Csúri Ákos házigazda, a Blogstar.hu alapítója ismét telt házas közönség előtt kérdezhette vendégét, ezúttal Melocco Miklós Kossuth- és Prima Primissima díjas szobrászművészt. A megjelentek közt volt Juhász Tünde megyei kormánymegbízott és Kakas Béla megyei elnök is.
A rendezvény a lehet-e egy szobrász celeb kérdéssel indult. „A szobrász nem úgy exhibicionista, mint a színész, hogy testileg is ott akar lenni az adott pillanatban. Én nem akarok jelen lenni. Ha eszembe jut valami fontos, akkor azt megalkotom, de aki részére mindez létrejön, az akár évszázadokon keresztül nincs jelen” – mondta a 82 éves művész.
Csúri Ákos a tiszavirág életű 1956-os forradalomra is kitért. Szegeden a Rerrich Béla téri Melocco-emlékmű kapcsán a Délmagyarországban furcsa találgatás folyt pár éve, vajon mit ábrázol a szobor. A szabadság pillangója a forradalom emlékműve, az alkotó konkrét kompozícióját mondja el vagy az érzelmeit? – tette fel a kérdést a moderátor. A Nemzet Művésze szerint csakis a szobor értelméből lehet ráismerni a látottakra. Pesten, 21 éves egyetemistaként ő maga is átélte a forradalmat. Mint mondja, aznap még az idő is szép volt, mintha kötelezően szót fogadott volna az időjárás. Kiemelte, nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy nem 10 évvel korábban született. „Tudtuk október 23-án, hogy a szabadság létezik. Viszont nem tudtuk pontosan megfogalmazni, mi az. Egy egyszerű eszménél, hétköznapi dolognál több volt, óriási dolog, ami sodorta az embert. A sodrás eleje hozta magával a tömeg javát, majd szépen lassan lecsendesedett a kezdeti lendület. Eltelt egy röpke idő, és a szabadság eltűnt” – fogalmazott Melocco Miklós, aki akkor úgy gondolta, a szabadság cserbenhagyja a szabadságharcosokat.
Az „óriási erő” megszűnéséről szólva kitért a szoborra, az 56-os forradalom emlékművére, ami tulajdonképpen egy metafora. A mű a szabadság lepkéjét ábrázolja, a kérészéletű forradalom jelképét, amit 19 ember hordoz a vállán. „ Egy csomó ember szeretné, ha egy pillangó felrepülne, mert akkor szép, ha száll. De nem száll fel, ahogy 56-ban sem szállt fel, annak ellenére, hogy többes szám első személyben gondolkodtunk, és mindannyian egyet akartunk” – érzékeltette.
Annak idején egy halálraítélt szövegében olvasta: művelt, tehát veszélyes – idézte föl Melocco Miklós. A diktatúra szerencsére odáig nem jutott, hogy a könyvtárakat megszüntesse, így más dolga nem maradt a magyar embernek, minthogy tanuljon. A furcsa események és jelszavak után nem maradt más, csak a művelődés. „Az én generációm 1935-ben született, ezért mondhatom, nemzedékünk félműveltnek számít. Ahelyett, hogy különórákra járt volna, vagy mint Kosztolányi, bebarangolta volna Európát, ha tanulni akart, segédmunkát kellett vállalnia. A hólapátolástól pedig senki sem lesz műveltebb” – tette hozzá a szobrász. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, mostanában nyelvvizsga nélkül nem fogadnak el egy diplomát sem. Ezért ne gondolja senki róla, hogy művelt lenne, hiszen a magyar nyelven kívül nem beszél egy nyelvet sem tisztességesen, mert nem járt iskolába.
A Rákosi-rendszerben ugyanis 1948-ban államosították a középiskolákat, ő a budapesti piarista gimnáziumba járt, abban a tanévben egyáltalán nem volt tanítás, hiszen alig akadt tanár. Szeptember 1-jén csupán pár pedagógus várta a diákokat. Mintegy 1300 tanulóra 3 tanár jutott. Az iskolában mégis rend volt, ami szinte hihetetlen. Ez nagyrészt Szilágyi Géza, a tornatanár érdeme. „Nem volt műveltsége a népnek, megszűnt az iskola” – jelentette ki Melocco Miklós, akit a latin-görög tanár gócnak nevezett, így három hónapig nem járhatott órákra, nehogy „megfertőzze” társait.
Csúri Ákos elmondta, hogy 1989. augusztus 19-én a Sopronpusztán úgynevezett páneurópai pikniket rendeztek, az ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába. Egy hónappal később, szeptember 11-én hivatalosan is megnyílt a magyar határ a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt. Ehhez az eseményhez kapcsolódik a művész egy másik szobra, melyen a szegedi 56-os emlékműhöz hasonlóan fellelhetőek a művész a családtagjai. „Ezekhez a szobrokhoz emberalakokat is használtam, azért van bennünk családtag. A tisztességesen megcsinált portréról a szemlélő elhiszi, hogy él. Ezzel szemben 15-20 fejből mintázott figura inkább kínos bábú, mint emberi alak” – árulta el a szobrász, aki az esten hosszan anekdotázott és értekezett Kádár János, illetve Horn Gyula primitívségéről, ostobaságáról, alkoholizmusáról, a két politikus a magyar nemzetre gyakorolt kártékony szerepéről.
Melocco Miklós azt is elmesélte, hogyan kapta meg a felkérést a híres turulszobor elkészítésére. „A 80-as években beállított hozzám egy nagydarab tagbaszakadt ember, mondta, hogy ő Szabó Zoltán mányi kőműves. Ismeri a munkáimat, tisztel engem, tiszteli a politikai tartásomat, arra kért, hogy a hatvanas években elpusztított turulszobor helyére mintázzak meg egy újat. Bronzból szeretnék, de csak a bronzöntést tudják fizetni, két éjféli misén gyűjtötték az erre szánt pénzt, többet nem tudnak adni. Ha nem vállalja el, továbbra is tisztelni és becsülni fogom a művész urat. Nagyon megértem, de elmegyek, és keresek egy rendesebb embert.” Így állították fel a második világháborús emlékművet 1988-ban Mányon, tábláin német, orosz és magyar nevekkel, Szabó Zoltán mondott avatóbeszédet, felsorolta a 42 halott nevét, amivel megríkatta a teljes közönséget – mesélte el jókedvűen a történetet a szobrász, aki a későbbiek folyamán Makovecz Imrének is bemutatta a szókrátészi szónoki képességekkel bíró kőművest, akit 45-ben sváb származása miatt nem vettek fel a jogi egyetemre.
Az est végén a házigazda a jelenlévőket arra kérte, szervezzenek utakat, keressék meg a Melocco-szobrokat, és próbálják megfejteni azok értelmét.
Forrás: SZEGEDma.hu
